HALLOTT SZÖVEG ÉRTÉSE



A hallásértés készség leírása

A felhasználónak olyan információkat kell megértenie, amelyek két anyanyelvű beszélő közt folyó társalgás során hangzanak el. A tematikát illetően a párbeszédek széles skálán mozognak, a kiejtés pedig a standard nyelvváltozatok bármelyike lehet.

Mielőtt a felhasználó meghallgatná az 5-7 perc hosszúságú felvételt, 60, illetve 90 másodperc áll a rendelkezésére (feladattípustól függően), hogy elolvassa a kérdéseket. A feladatot a 0-val jelölt példa alapján kell megoldani. Az első meghallgatást követően 30 másodperce, majd a második meghallgatás után 60 másodperce van arra, hogy ellenőrizze és javítsa munkáját. Ha ez sikerül, az ÉRTÉKELÉS gomb megnyomásával azonnal láthatóvá válnak a helyes válaszok, valamint az elért pontszám is. Ha a felhasználó nem kívánja befejezni a feladatot, az értékelést akkor is megkaphatja, csupán a fent említett gombra kell kattintania. 60 másodperccel a második meghallgatást követően pedig az értékelés, a feladat kitöltöttségétől függetlenül, automatikusan megjelenik a képernyőn. Feladatát a START gomb megnyomásával indítja el.

A feladatok az alábbi típusok közül kerülnek ki:

  1. Feleletválasztós teszt: a szöveg hallgatása közben ki kell választani 10 kérdésre a megfelelő választ. A válaszokat 3 előre megadott lehetőség közül kell kiválasztani.
  2. Hiányos mondat: a szöveg hallgatása közben néhány szóval be kell fejezni 10 mondatot.
  3. Rövid válasz: a szöveg hallgatása közben néhány szóval meg kell válaszolni 10 kérdést.

Ami a javítást illeti:

Az ECL-elearning, hallásértés készség esetében a javítás és a pontozás elektronikusan történik.